Kaffka Margit lírája: Nem hiszek az álmokban
Kultúra··Forrás:Kárpátalja.ma
Írta: Szerkesztőség
Az élet fáradt pillangója
Egy fáradt pille vergődik a haldoklás határán, egy barnás levél alatt. A szürke falevelek árnyékában őszi napsugarak remegnek, mintha az elmúlás közeledtét sugalmaznák.
Az elmúlás keserű dala
Az élet verse szomorú mese, melyben a fákon száz madár készül útra, búcsúzó csicsergésük pedig arra emlékeztet, hogy a nyár soha nem tér vissza. Ez egy kifejező ábrázolása az elmúlás és a változás elkerülhetetlenségének.
Szomorú álmok és megtört remények
Az alkonyi sóhajokat és csillagkönnyeket az ég tölti meg, álmok látogatnak meg egy apró szobában, melyben mégis elfér egy egész tündérország. Az álmokban ott rejtőzik a merész és nagy boldogság utáni vágy, mely mégis fájdalmas ábránd marad.
Elutasított álmok
A költő felkavaróan fogalmaz: már sokszor álmodott szép dolgokról, de mindig fájó szívvel ébredt. Az álmodásról való lemondás hangja erős, kimondja, hogy elég volt a remények siratásából, és a józan, szürke reggel eljöttének tudomásulvételét.
A hit elvesztése
A vers záró sorai úgy hangzanak, hogy már maga a boldogság sem tudná visszahozni a hitet. Egy mély, kettős érzés jelenik meg: az elfogadás szomorúsága és az álmokba vetett hit elvesztése.
Kaffka Margit verse mély emberi érzéseket tár fel, amikor az elmúló nyár és élet metaforáival a remény és hit elvesztését írja le egy őszi este valóságán át.
Forrás: Kárpátalja.ma