Kovács Vilmos lírai üzenete a temető csendjében
Kultúra··Forrás:Kárpátalja.ma
Írta: Szerkesztőség
A zöld csillagoktól a tárt karú keresztig
Kovács Vilmos "Temetőben" című verse egy bensőséges és érzékeny utazás a halál és az emlékezés világába. A költő szemei előtt hulló zöld csillagok villannak fel, melyeket a szeretet és az élet jelképeként fest meg.
A szeretet és bűnön túli béke
A száj piros lángja és a futó láb képe arra hívja fel a figyelmet, hogy az élet tánca még a sír felé vezető úton is folytatódik. A tárt karú keresztek nem a félelem vagy ítélet jelképei, hanem az elfogadás és megnyugvás szimbólumai. A költő igazolja, hogy a temetőben nincs bűn, és vétek, csak a természet békéje és az örök szeretet marad.
Örök visszatérés és megállás
Az út, amely a sírhoz vezet, csaknem összefut vele, ez a metafora az élet és halál összefonódására utal. Kovács arra biztat, hogy ne fussunk el a halál gondolatától, hanem álljunk meg, és beszéljünk a szeretetről és az álmokról, amelyek mindannyiunkat hajtanak.
Temetőben már nem számít a múltnak keserűsége, csak a szeretet és a békesség él tovább – ez az örök emberi igazság a vers magva.
Forrás: Kárpátalja.ma