Pilinszky János mélyen szántó sorai a kihűlt világról
Kultúra··Forrás:Kárpátalja.ma
Írta: Szerkesztőség
Egy idegen világ foglyai
Pilinszky János versében a világ nem otthon, hanem egy idegen hely, ahová a test kényszeríti az embert. A féregszerű bemászás a létezés mélyebb rétegeibe azt a belső küzdelmet szimbolizálja, amely során az élet végső soron nem az övé többé.
A halállal való szövetség
Az ember táplálkozik a halállal, amely vele együtt lakik, így az élet „vadhúsként” nő a szíven – egy erős, képszerű megfogalmazás, ami a lélek fájdalmát és az elmúlás közelségét fejezi ki.
Kijózanodás és leplezetlen igazság
Az élőlények tudatosodása és önmaguk feladásának pillanatait ábrázolja, mikor "kijózanodva a szemét" ütközik ki a világra, elengedve az önmagunkról alkotott hiú képeket.
Az ismeretlen otthona
A végső megnyugvás az ismeretlenségben találhat otthont. Az őszi lomb elhervadása és a pusztulás balzsamozó hatása érzékelteti a megsemmisülés békéjét.
Remények halott hulladékai
A vers utolsó képei – a vasocskák, melyek a remények halálát jelképezik, a csillagok között – szomorú, kihűlt világot tárnak elénk, ahol nincs hely az élő reménynek.
Pilinszky költészete mély, szemléletes vizsgálata a létnek, amely ebben a versben különösen érezhető és átérezhető.
Forrás: Kárpátalja.ma
