Szép Ernő megható soraival hívja haza várt kedvesét az őszi tájon
Kultúra··Forrás:Kárpátalja.ma
Írta: Szerkesztőség
Ősz és vágyakozás
Szép Ernő verse a hulló levelek és az őszi rózsa illatán át idézi meg a múló időt és a hervadó természetet, mely tükrözi a költő lelkében érzett bánatot is. Az elment fecskemadár szimbolikusan a távollevőt jelképezi, akit már nagyon vár a szerző.
A magány és a remény
A sorokból árad a magány fájdalma: könnyek mosnak párnát, a karok csak árnyékot ölelnek, és a sóhajok reggelről reggelre ismétlődnek. A költő szívszorítóan kéri, hogy térjen vissza ahhoz, aki a vállára hajthatná a fejét a nap végén.
Békevágy a háború súlya alatt
A vers harmadik részében Szép Ernő elhatárolódik a háború pusztításától, kérve, hogy a nagy ágyúk hallgassanak el, és a fegyverek soha ne dördüljenek el. Még a szelet is fegyelmezni próbálja, hogy elkerülje a bajt és a viszályt, amely távol tartja szerelmét.
Otthon melege és a visszatérés
A költő végül a hazatérés reményét erősíti meg azzal, hogy a kertajtót nyitva hagyja, késő estig várja a szeretett embert, akit mindenségének nevez. Az őszi táj és az elhervadt természet arra utal, hogy minden elmúlik, de az igazi kapcsolat megtart és hazavár.
Szép Ernő költeménye mély érzelmekkel és képekkel festi meg a várakozás, a háború elutasítása és a szerelem különböző arcait.
Forrás: Kárpátalja.ma